Szerb vendégjáték Magyarországon
Összefoglaló Bekk Lászlótól.
Pár héttel ezelőtt telefonhívást kaptam az Ötker Snooker Club & Pub-tól, hogy felkeresték őket Szerbiából edzőtábor szervezéssel és tudnék-e nekik segíteni benne. A név már ismerősen csengett, hiszen 2019-ben Belgrádban vettem részt az Európai Biliárd és Snooker Szövetség (EBSA) Európa-bajnokságán játékvezetőként és egy edzőképzés kapcsán összefutottunk Marko Stoilkovic-csal. A verseny időtartama alatt a magyar válogatott játékosaival és játékvezetőivel felkerestünk egy snooker klubot is a városban, amelyet, mint kiderült, ő maga hozott létre és vezet.
A szerbiai utánpótlás válogatott szeretett volna Magyarországon edzőtábort szervezni játékosai számára a Máltán megrendezésre kerülő Európa-bajnokság előtt. Elég rövid idő állt rendelkezésre a lebonyolításra, valamint a hazai legfőbb szakági versenyhelyszín is megszűnt, az új kialakítása még folyamatban van. Az Ötker Snooker nagyon pozitívan állt a lehetőséghez, igyekeztek minden tőlük telhetőt biztosítani a vendégjátokosok fogadására. A terem foglaltsága mellett ugyanakkor már nem tudtuk egy helyszínen megrendezni a 4 napig tartó felkészülést, azért felkerestük a Gold Biliárd-ot is, ahol végül az első két napot töltötték a játékosok. A felkészüléshez a Magyar Biliárd Szövetség Snooker Szakága, valamint a Bekk Snooker Iskola biztosította a szükséges eszközöket a játékosok számára – úgy mint Tournament Champion 1G golyókészleteket, valamint asztalkarbantartáshoz szükséges eszközöket.
Az első 3 napban technikai gyakorlatokat hajtottak végre a játékosok, amely fokozatosan váltott át a mérkőzés szimulációba, break építéses gyakorlatokba. A negyedik napra megpróbáltunk olyan magyar játékosokat felkérni az edzőtábor segítésére, akik kellő kihívást jelenthetnek a 12 éves Dimitirje Vuković, a 14 éves Dimitrije Stefanović és a 16 éves Mihailo Rajković számára. Fiatal koruk ellenére ezek a játékosok már mérkőzés közbeni 50 feletti break-ekre képesek és nagyon elszántan terelgetik a golyókat az asztalon. A magyar játékosok közül végül Hámori Balázs és Papp Róbert jelentkezett. És itt egyből szeretnék is hatalmas köszönetet mondani számukra, mivel mindketten az első szóra körülbelül csak ennyit válaszoltak: „mikor és hol kezdünk?” Ez nagyon jól esett a fiatalok, edzőjük számára és számomra is.
Az izgalmas frame-ekkel tarkított negyedik napon az egyik asztalon Marko foglalkozott két tanítványával, akik egymást váltva igyekeztek az eléjük állított feladatokat a lehető legügyesebben megoldani, míg a másik asztalon a harmadik játékossal Hámori Balázs kezdte meg a frame-ezést. A frame-ek lebonyolításában, az EB-hez hasonlító körülmények biztosításában játékvezetőként vettem részt és bizonyos szituációkban igyekeztem felhívni a játékosok figyelmét egy-két olyan meccs szituációra, amelyekkel leginkább akkor találkoznak, ha játékvezető segíti a mérkőzést. A frame-ezésre visszatérve az volt a megállapodás, hogy a szerb játékos addig marad mindig az asztalnál, amíg megnyeri a frame-eket, egyéb esetben rotálódnak. Balázs izgatottan kezdte meg az első frame-eket és gyorsan el is ámult a 12 éves Dimitrije játékán, aki pontos támadójátékával, pontos tereléseivel 3-szor is sikeresen legyűrte magyar ellenfelét. Második ellenfele a 16 éves Mihailo volt, akihez Balázsnak már sikerült közel férkőznie, kezdett felpörögni, de még nem érte el az üzemi hőfokot, ismét a szerb játékos dialadalmasodott.
Idő közben befutott Robi is, aki felváltotta Balázst az asztalnál. Ő eredményesebben tudott beszállni a játékba és rögtön 2 frame-et el is hozott a 16 éves játékostól. Robihoz a 12 éves Dimitrije érkezett, míg a másik asztalon Balázs a 14 éves, Dimitrije Stefanović-csal mérkőzőtt meg. Robi tényleg belelendült és egy Dimitrije első safety lökését követően egy 70-es break-et pakolt oda. A másik asztalon közben Balázs is feléledt és több frame győzelmet aratott. Lökött 38, 47-es break-eket és a későbbiekben visszavágott 12 éves ellenfelének is. Hasznos összecsapások voltak ezek mindenki számára, különösen a fiatalok részére, amikor olyan játékeseményekkel találkoznak, mint például Robi ellen 60-as break-el indítani, de a frame-t mégis elveszíteni. Mert örök igazság, a frame-nek akkor van vége, amikor az utolsó golyót belökte a játékos.
A jó hangulatú napon Marko-val is sikerült egy kicsit beszélgetni. A jövőben több hasonló edzőtábort kíván szervezni országunkban és lehetőség szerint mi is meglátogatjuk majd őket Belgrádban. És talán valami ettől is izgalmasabb dolog is elindul a jövőben, reméljük azt is megoszthatjuk veletek hamarosan!
Személy szerint nagyon örülök annak, hogy Magyarországot választották felkészülésük helyszínéül, reméljük, hogy több hasonló kezdeményezéssel találkozhatunk majd a jövőben a játékosok sport előmenetelének elősegítése érdekében és mindenki számára hasznos kapcsolatok épülhetnek a nemzetközi snooker életben.
Sok sikert kívánunk a szerb játékosoknak a március 6-án startoló Európa-bajnokságon! Срећно!