Az Európa bajnokságot követően visszatért az élet a normál kerékvágásba és folytatódott a hazai snooker szezon a első félév utolsó versenyével.

A versenyen ezúttal három játékosunk vett részt: Laczó Tibor, Nagy Erik, Radnay Szabolcs.

Tibor a B osztályban szerepelt, ahol a versenyen remeklő, három győzelemmel az első helyet behúzó Hámori Balázstól szenvedett 3-1-es vereséget, majd döntő frame-es összecsapáson Hajzler László ellen maradt alul. Harmadik mérkőzésén a szintén jó formában játszó Várfalvi Ádám is Tibor fölé kerekedett, aminek eredményeképp játékosunk a következő zónaversenyen a C osztályban fog játszani.

Erik és Szabolcs egyaránt az A osztályban szerepeltek. Szabolcs kétszer is túlórázásra kényszerült, előbb Varga Péter, majd Balaskó Mihály ellen is döntő frame-es párharc alakult ki, amikben az ellenfelek bizonyultak jobbnak. Ez elég sokat kivett Szabolcsból, így a harmadik mérkőzésen Babecz Balázs ellen már nem maradt elég puskapor. Szabolcs a B osztályban folytatja a következő zónaversenyen.

Erik felspannolva érkezett a versenyre az EB-t követően. Első ellenfelével, Győri Zsolttal már több alkalommal játszottak izgalmas mérkőzést. Most sem történt ez másképp, aminek végén Erik örülhetett jobban a döntő frame-es ütközet megnyerésével. Bóna István ellen már szárnyalt játékosunk és 3-0-ra nyert. Az A zóna döntőjében a rutinos Varga Péterrel találkozott. Bár a lehetőségek megvoltak, Péter nagyon összeszedett játékkal diadalmaskodni tudott, így Erik a második hellyel vígasztalódhatott.

Gratulálunk játékosainknak és kívánunk élményekben gazdag nyári szünetet, hogy aztán feltöltődve vághassanak neki az őszi szezonnak!

Kapcsolat

Kapcsolat
Szervezet hivatalos neve
Bekk Snooker Klub Alapítvány
Szervezet adószáma
19316798-1-41
A szervezet címe
1047 Budapest, Attila utca 130. B. 2. em. 1.